Jegyvásárlás

művész


Csapó  Virág
3

Csapó Virág

Született: 1968. augusztus 7. , Budapest

Színművésznő.

1987-ben debütált színpadon az Arany János Színházban. 1988-ban szerepelt először filmben, amely a Törvény szövedéke volt. 1989-1993 között végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Szirtes Tamás osztályában. Már a főiskola alatt is a kaposvári Csiky Gergely Színházban töltötte gyakorlatát, ahová 1993-ban le is szerződött. 2014-ig több,…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Színművésznő.

1987-ben debütált színpadon az Arany János Színházban. 1988-ban szerepelt először filmben, amely a Törvény szövedéke volt. 1989-1993 között végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Szirtes Tamás osztályában. Már a főiskola alatt is a kaposvári Csiky Gergely Színházban töltötte gyakorlatát, ahová 1993-ban le is szerződött. 2014-ig több, mint 60 szerepet játszott el ebben a teátrumban.
2014-től a kecskeméti Katona József Színház tagja.

Díjak, elismerések:
2015/2016 Az évad legjobb női epizodistája, Kecskemét
2007 Domján Edit-díj
Elżbieta Chowaniec: Gardénia (Nő II.) - 2019/2020
László Miklós - Mohácsi István - Mohácsi János: Illatszertár (Hammerschmidtné) - 2019/2020
Schwajda György: Ballada a 301-es parcella bolondjáról (a bolond Felesége) - 2019/2020
John Harold Kander - Fred Ebb - Bob Fosse: Chicago (Morton Mama) - 2019/2020
Agatha Christie: ... és már senki sem! (Mrs. Rogers) - 2018/2019
Carlo Goldoni: Nyaralás (Costanza) - 2018/2019
David Seidler: A király beszéde (Myrtle, Lionel felesége) - 2018/2019
Simon Gray: A játék vége (Jenny) - 2017/2018
Alfred Jarry: Übü (Übü mama) - 2017/2018
Federico García Lorca: Vérnász (Anyós) - 2017/2018
Molière: A képzelt beteg (Re Noire) - 2017/2018
Szép Ernő: Vőlegény (Anya) - 2016/2017
Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (Millerné, a csellista felesége) - 2016/2017
Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor: Mágnás Miska (Stefánia grófnő, Rolla anyja) - 2016/2017
William Shakespeare: Vízkereszt (Mária, Olivia komornája) - 2016/2017
Pierre Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága (Rosina, grófné) - 2015/2016
Robert Harling: Acélmagnóliák (Emily Eatenton, Shelby édesanyja) - 2015/2016
Örkény István: Tóték (Tótné) - 2015/2016
Johann Nepomuk Nestroy: A talizmán (Von Cypressenburgné) - 2014/2015
Georges Feydeau: Balfék (Plüplü, érett színésznő, Mme Pluchette Pontagnac) - 2014/2015
Jurij Poljakov: Párcsere (Lera, Lera) - 2013/2014
Rose Reginald: Tizenkét dühös ember (12. sz. Esküdt) - 2013/2014
Váradi R. Szabolcs: Továbbisvan (Szereplő) - 2013/2014
Thomas Mann: 111 (Anya) - 2013/2014
Szőcs Artur: Cigánytábor az égbe megy (Izergil, cigány öregasszony) - 2012/2013
Gádor Béla - Tasnádi István: Othello Gyulaházán (Szusits Márta, intrika ) - 2012/2013
Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely (Vaszilisza Karpovna, Kosztiljov felesége) - 2012/2013
Jon Fosse - Szophoklész: Antigoné (Iokaszté) - 2011/2012
Lovasi András - Háy János: A kéz (Zenetanárnő) - 2011/2012
Egressy Zoltán: Portugál (Feleség ) - 2010/2011
Szilágyi László - Huszka Jenő: Erzsébet (Waldeck grófnő) - 2010/2011
Lehár Ferenc: A víg özvegy (Olga, Kromov felesége) - 2009/2010
Móricz Zsigmond: Úri muri – 1896 (Rhédey Eszter, a felesége) - 2007/2008
Zágon István - Somogyi Gyula - Eisemann Mihály: Fekete Péter (Mme Lefebre) - 2007/2008
Georges Feydeau: A hülyéje (Maggie Soldignac) - 2006/2007
William Shakespeare: A windsori víg nők (Fordné) - 2006/2007
Kovács Márton - Mohácsi János - Mohácsi István: 56 06 / őrült lélek vert hadak (Szereplő) - 2006/2007
Lőrinczy Attila: Fahim (Maja, Fahim felesége) - 2003/2004
Németh Ákos: Müller táncosai (Erika) - 1992/1993
Peter Weiss: Marat / Sade (Juliette, Coulmierék lánya) - 1988/1989
Witold Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő (Dáma) - 1988/1989

111

111

Csiky Gergely Színház
  • Anya
A cigánytábor az égbe megy

A cigánytábor az égbe megy

Csiky Gergely Színház
  • Izergil, cigány öregasszony
A falu rossza

A falu rossza

Csiky Gergely Színház
  • Csapóné
A helytartó

A helytartó

Csiky Gergely Színház
  • Sabine Berger, Julia Luccani
A képzelt beteg

A képzelt beteg

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Re Noire
A kéz

A kéz

Csiky Gergely Színház
  • Zenetanárnő
A KIRÁLY BESZÉDE - Kecskeméti Katona József Színház

A KIRÁLY BESZÉDE - Kecskeméti Katona József Színház

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Myrtle - Lionel felesége
A kis herceg

A kis herceg

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • KÍGYÓ
A mi kis városunk

A mi kis városunk

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Mrs Webb
A mi kis városunk

A mi kis városunk

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Mrs Webb
A talizmán

A talizmán

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Konstancia
A tehetséges Mr. Ripley

A tehetséges Mr. Ripley

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Emily Greenleaf, Dottie néni
A víg özvegy

A víg özvegy

Csiky Gergely Színház
  • Olga, a felesége
Acélmagnóliák

Acélmagnóliák

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Emily Eatenton, Shelby édesanyja
Acélmagnóliák

Acélmagnóliák

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Emily Eatenton, Shelby édesanyja
Antigoné

Antigoné

Csiky Gergely Színház
  • Iokaszté (A kar)
Ármány és szerelem

Ármány és szerelem

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Millerné, a csellista felesége
Ármány és szerelem

Ármány és szerelem

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Millerné
Balfék

Balfék

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Clotilde Pontagnac
Balfék

Balfék

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Clotilde Pontagnac
BALFÉK - Kecskeméti Katona József Színház

BALFÉK - Kecskeméti Katona József Színház

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Mme Pluchette, Pontagnac Plüplü érett színésznő
Ballada a 301-es parcella bolondjáról

Ballada a 301-es parcella bolondjáról

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • a bolond Felesége
Cigánytábor az égbe megy

Cigánytábor az égbe megy

Nemzeti Színház
  • Izergil, cigány öregasszony
Cigánytábor az égbe megy (zenés ballada)

Cigánytábor az égbe megy (zenés ballada)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Izergil, cigány öregasszony
Cirkuszhercegnő

Cirkuszhercegnő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Petrovics
Csiky Gergely Színház: Tomasz Man: 111

Csiky Gergely Színház: Tomasz Man: 111

Jurányi Produkciós Inkubátorház
  • Színész
David Seidler: A király beszéde

David Seidler: A király beszéde

Klebelsberg Kultúrkúria
  • MyrtleLionel felesége
Egy hónap falun

Egy hónap falun

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • ANNA SZEMJONOVNA, Iszlajev anyja
Éjjeli menedékhely

Éjjeli menedékhely

Csiky Gergely Színház
  • Vaszilissza
Erzsébet

Erzsébet

Csiky Gergely Színház
  • Waldeck grófnő
És már senki sem...

És már senki sem...

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Mrs. Rogers
Feydeau-Mohácsi testvérek: Balfék

Feydeau-Mohácsi testvérek: Balfék

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Mme Pluchette Pontagnac, Plüplü, érett színésznő
Figaro házassága

Figaro házassága

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Rosina, grófnő
Gardénia

Gardénia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Nő II.
Gardénia

Gardénia

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Nő II.
Hajmeresztő

Hajmeresztő

Csiky Gergely Színház
  • Mrs. Schubert, szenátorné
Háy János - Lovasi András: A kéz

Háy János - Lovasi András: A kéz

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Zenetanárnő
Illatszertár

Illatszertár

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Hammerschmidtné
JURIJ POLJAKOV: PÁRCSERE

JURIJ POLJAKOV: PÁRCSERE

Klebelsberg Kultúrkúria
  • LERA
Jurij Poljakov: Párcsere

Jurij Poljakov: Párcsere

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Lera
Kulcskeresők

Kulcskeresők

Csiky Gergely Színház
  • Színész
Leonce és Léna

Leonce és Léna

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Az államtanács elnöke
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Stefánia grófnő, Rolla anyja
Mágnás Miska

Mágnás Miska

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Stefánia grófnő, Rolla anyja
Nyolc nő

Nyolc nő

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Madame Chanel
Oidipus

Oidipus

Csiky Gergely Színház
  • Iokaszté
Oidipusz király

Oidipusz király

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Iokaszté
Othello Gyulaházán

Othello Gyulaházán

Csiky Gergely Színház
  • Szusits Márta, intrika
Pájinkás János

Pájinkás János

Csiky Gergely Színház
  • Annya
Párcsere

Párcsere

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Lera
Párcsere

Párcsere

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Lera
Pinokkió

Pinokkió

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Francesca, egy róka, Giovanni, egy fiú
Portugál

Portugál

Csiky Gergely Színház
  • Feleség
Robert Harling: Acélmagnóliák

Robert Harling: Acélmagnóliák

Szegedi Nemzeti Színház
  • Emily
Szigliget

Szigliget

Csiky Gergely Színház
  • Lukics Mária, drámaíró
Színházi bestiák

Színházi bestiák

Csiky Gergely Színház
  • Mrs. Betterton
Szophoklész: Oidipus

Szophoklész: Oidipus

Nemzeti Színház
  • Színész
Tigris és hiéna

Tigris és hiéna

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Predszláva, az anyja
Tizenkét dühös ember

Tizenkét dühös ember

Csiky Gergely Színház
  • Tizenkettedik esküdt
Tizenkét dühös...

Tizenkét dühös...

Csiky Gergely Színház
  • Tizenkettedik esküdt
Tóték

Tóték

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Tótné
Tóték

Tóték

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Tótné
Továbbisvan

Továbbisvan

Csiky Gergely Színház
  • Színész
UDVARSZÍNHÁZ-Párcsere

UDVARSZÍNHÁZ-Párcsere

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Lera
Utazás a szempillám mögött

Utazás a szempillám mögött

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Igazgatónő, Sánta Kutya; 3 Nyúl / 3 Vakondok / 3 Szónok / 3 Seregély
Vízkereszt

Vízkereszt

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Mária, Olivia komornája
Vőlegény

Vőlegény

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
  • Anya
VSZF 2013 (Kaposvár) Othello Gyulaházán

VSZF 2013 (Kaposvár) Othello Gyulaházán

Thália Színház
  • Szusits Márta, intrika
VSZF 2015. (Kecskemét) Párcsere

VSZF 2015. (Kecskemét) Párcsere

Thália Színház
  • Lera

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!